2010. augusztus 11., szerda

Kakukkfüves pita tonhalkrémmel


Ezúttal egy igazán jó svéd szendvicsreceptet vések ide, a svédek ugyanis igazán jók a szendvicsekben, noha az ember első körben nem is gondolná ezt róluk. Pedig tényleg jók, minden kávézó tele van egy csomó egészen érdekes kompozícióval. Az alábbi tonhalkrém például keso alapú, ami egy Magyarországon teljesen ismeretlen tejtermék, valahol a túró és a mozzarella között. Tulajdonképpen nem ez lenne az első dolog, amit a tonhallal párosítanék amúgy sem, viszont fantasztikusak együtt, tényleg. Keso hiányában én túró-tejföl kombinációval vagy valamilyen semleges krémsajttal készíteném a krémet (pl. Philadelphia krémsajt). A pita, amibe a tonhalkrém kerül, igazán egyszerű történet, a kakukkfűtől pedig egészen finom és illatos lesz. A recept szintén a Baka magazin nyári számából való.

A pitához 2, 5 dl vízben feloldottam 12,5 gramm élesztőt (negyed kocka), majd hozzáraktam 6 dl lisztet, 1 evőkanál olívaolajat, negyed evőkanál sót és fél evőkanálnyi mézet, majd nagyjából 20 perc alatt kidagasztottam. A dagasztás vége előtt 5 perccel még a tálba hajítottam még egy jó marék aprított, friss kakukkfüvet. A készre dagasztott tésztát nagyjából 2 órán keresztül kelesztettem.

A kelesztés után 3 mm vastagra kinyújtottam és kerek pitákat szaggattam belőle (én egy 10 cm átmérőjű tálka segítségével, de lehet nagyobb-kisebb, kinek mi tetszik). A pitákat egy sütőpapírral bélelt tepsire tettem és ismét kelesztettem, amíg duplájára nem nőtt, szóval nagyjából fél óráig.

250 fokon sütöttem, 4-5 percig. Kihűlés után salátával és tonhalkrémmel töltöttem meg.

A tonhalkrémhez 250 gramm kesot és egy ecetes lében eltett tonhalkonzervet elkevertem, majd hozzáraktam egy reszelt répát, egy póréhagymát karikára szelve, egy evőkanál dijoni mustárt, egy evőkanál majonézt, némi sót és borsot és alaposan összekevertem.

Alapanyagok:

A pitához
2, 5 dl víz
12,5 g élesztő
6 dl liszt
1 ek olívaolaj
negyed ek só
fél ek méz
egy marék kakukkfű

A tonhalkrémhez

250 gramm keso (túró és tejföl vagy krémsajt)
egy doboz tonhal ecetes lében (vagy olajos lében akár)
egy reszelt répa
egy póréhagyma
egy ek dijoni mustár
egy ek majonéz

bors

saláta

9 megjegyzés:

Ms. Poppy írta...

Ezek a svédek tényleg tudnak valamit. Azt hiszem, a bejegyzéseid alapján számomra nagyon szerethető a svédek ízvilága. Minden vágyam egyszer élőben is tesztelni.

lucillaposta írta...

Pedig nálam a töredékét sem találod annak, ami itt van :-) És igen, hajrá, élőben még sokkal jobb, a svédek szeretnek enni és ennek meg is van a terepe itt.

Bianka írta...

Hű micsoda finomság, nagyon ütős lehet

lucillaposta írta...

Ha kipróbáljátok otthon, otthoni alapanyaggal (keso helyett), mindenképpen meséljétek el, milyen, nagyon kíváncsi vagyok, de magam csak hónapok múlva jutok hazai tejtermékhez.

lúdanyó írta...

Nekem is nagyon tetszik, kipróbálásra előjegyeztem :) Cottage cheese-t nálunk is árulnak, valószínűleg ugyanaz lehet, mint amit te használtál.

lucillaposta írta...

Lúdanyó,
sajna nem feltétlenül, de próbáld ki mindenképpen. Elég sok mindent árulnak cottage cheese fedőnév alatt, pl. a túrót is, ezzel együtt a legközelebb az állhat a kesohoz.

lúdanyó írta...

Nagyon finom lett a zsemlécske is, meg a krém is (én végül lazaccal csináltam meg) :) Készült hozzá hamburger is, ahhoz is teljesen jó volt.

lúdanyó írta...

Ja igen, az lemaradt, hogy sovány, krémes túrót tettem a krémbe, meg egy kis tejfölt.

lucillaposta írta...

Köszönöm a visszacsatolást, örülök, hogy túró-tejföllel is működik a krém.