2010. szeptember 2., csütörtök

Kardamómos almás pite vaníliaszósszal

Itt van az ősz, itt van újra és hogy szeretem-e, hát erről most nem írnék hosszabban, viszont az ősszel együtt itt van az almaszezon. Svédországban, főleg délen igen komoly almaültetvények vannak, rengetegféle almafajtával és persze az almás piték is komoly kultusznak örvendenek. Az All om Mat szeptemberi számában is középpontban áll az alma. Innét választottam a hétvégén egy fantasztikus receptet, egy mandulás-kardamómos almás pite lett belőle, igazán jó választás volt, főleg, hogy sikerült végre megcsinálnom az tökéletes vaníliaszószt hozzá.

A pitetésztához 3 deci lisztet 100 gramm vajjal összedolgoztam, majd hozzáadtam 2 evőkanál hideg vizet és rugalmas tésztává gyúrtam mindezeket, majd fél órára hűtőbe raktam.

Közben elkészítettem az almás tölteléket. Ehhez 5 piros, savanykás almát meghámoztam és felkockáztam. (A recept amorosát írt, de az még nem érik, így discovery lett végül.) 2 evőkanál vajon megpároltam az almát, majd amikor félig megpuhult, hozzákevertem 2 evőkanál barna cukrot, egy teáskanál őrölt kardamómot és egy evőkanálnyi citrom levét, majd kihűtöttem.

És elkészítettem a mandulás krémet is. Felolvasztottam 150 gramm vajat, belekevertem 150 gramm cukrot, 3 evőkanál lisztet, majd 150 gramm pucolt, őrölt mandulát és másfél evőkanál tejszínt.

A tésztát egy 26 cm kerek tortaformába nyújtottam, ráhalmoztam az almás tölteléket, majd befedtem a mandulás tölteléket. A pitét 200 fokon sütöttem, nagyjából 20 percig.

A vaníliaszószhoz felforraltam 2 deci tejet egy jó csipet vaníliaőrleménnyel, majd hagytam 20 percig pihenni. Közben kikevertem 2 tojássárgáját 2 evőkanál krumpliliszttel (keményítővel) és 2 evőkanál cukorral, majd hozzáöntöttem a tejet és lassú tűzön besűrítettem. Kihűtöttem, közben sűrűn megkevertem. Amikor szobahőmérsékletű lett, beleforgattam két deci felvert tejszínt, majd jól behűtöttem.

Alapanyagok:

A tésztához:
3 dl liszt
100 g vaj
2 ek hideg víz
Almás töltelékhez:
5 piros, savanykás alma
2 ek vaj
2 ek barnacukor
1 tk kardamóm
1 ek citromlé

A mandulakrémhez
150 g mandula
150 g vaj
150 g cukor
3 ek liszt
1,5 ek tejszín

A vaníliakrémhez
2 dl tej
2 dl tejszín
2 ek krumpliliszt (keményítő)
2 ek cukor
2 tojássárgája
vaníliaőrlemény

8 megjegyzés:

Panni írta...

Luci, ez olyasmi állagú lesz, mint amit az Ikeában is kapni? Mert az isteni!

lucillaposta írta...

Igen, olyasmi, azt hiszem, bár sok-sok évvel ezelőtt vettem utoljára olyan felverhető vaniljvisp-t, szóval nem folyékony a krém, hanem inkább habállagú, és nagyon finom.

Panni írta...

Köszi! A pite "állaga" is érdekel ám, nemcsak a habé :-) Teljesen együtt sütöd a tésztát az almával, nem sütöd elő, jól értem?
Imádom az almás pitét, ideje lenne csinálnom egy tisztességeset vagy legalább egy tisztességtelent, de az nem állapot, h még soha nem sütöttem almás pitét!!!!!!

Bianka írta...

Nyelek nagyokat, igazán guszta lett

lucillaposta írta...

Nincs elősütve a tészta, mégis átsül gyönyörűen. És igen, almás pitét sütni márpedig kell :-)

lucillaposta írta...

Bianka,
köszi :-)

dolinka írta...

Annyira jókat sütsz, eddig mág mindet megkívántam, ezt a pitét viszont meg is csinálom a hétvégén!

lucillaposta írta...

Dolinka,
köszi, remélem, nektek is ízleni fog :-)