2011. június 15., szerda

Midsommartårta, avagy szentivánéji torta


Még tavaly került sor eme habos torta elkészítésére, ami ránézésre valami komplex cukrászati műremeknek tűnik, pedig nem is, sőt, valójában egy kifejezetten egyszerű történet. Mivel jóval midsommar után készült, elhalasztottam idénre a publikálást, már csak a magam kedvéért is, merthogy jövő héten ismét időszerű lesz elkészíteni. A midsommar és az eper olyan szorosan összetartozik, hogy elképzelni sem tudok más gyümölcsöt ezen a napon (sőt valójában a nyár első fele az eperről szól, esetleg néhány más bogyós gyümölcs rúghat labdába, mint a málna, vagy az áfonyák.)

Először is sütöttem egy kakaós tortalapot. Ehhez 200 gramm vajat habosra kevertem 2 dl cukorral, majd hozzátettem 2 tojást és tovább kevertem. Összekevertem közben 4 dl lisztet, 1,5 teáskanál sütőport és 2 evőkanál jóféle kakaóport, majd hozzádolgoztam a vajas, tojásos keverékhez. Végül a tésztába kevertem 1 dl tejet, majd az elkészült masszát kivajazott tortaformába tettem és 180 fokon nagyjából fél óráig sütöttem.

Közben elkészítettem egy vaníliakrémet. Ehhez 2,5 dl tejet felforraltam egy fél vaníliarúd kikapart belsejével és héjával. Miközben hűlt a tej és ázott a vanília, 3 tojássárgáját kikevertem 2/3 dl cukorral és 2,5 evőkanál kukoricakeményítővel. A masszához hozzáöntöttem a langyos tejet, majd visszatéve a tűzre, besűrítettem a krémet. Amikor kész lett, egy evőkanál vajat gyors mozdulatokkal belekevertem. Érdemes néhány percig kevergetni a krémet, mert így lesz igazán selymesen krémes.

Az összeállítás előtt még felvertem 6 dl igen jóféle tejszínt és kenhetővé kevertem 2 dl eperlekvárt. A kakaós tortalapot három részre vágtam. Az alsó szintre eperlekvárt kentem, rátettem a második réteget, erre került a vaníliakrém és egy réteg tejszín, majd rákerült a harmadik tortalap. A tortát kívülről beborítottam a felvert tejszínnel. A tetejére nagyjából fél kiló megmosott és negyedelt eper került, a torta szélét pedig fehér csokoládé forgácsokkal díszítettem. A maradék tejszínt pedig habzsákba tettem, és habrózsákat nyomtam mindenhova, ahová kívánkozott.

A recept a Baka magazin tavaly nyári számából való.

Alapanyagok

A tortalaphoz:

200 g vaj
2 dl cukor
2 tojás
4 dl liszt
1,5 tk sütőpor
2 ek kakaópor
1 dl tej

A vaníliakrémhez:

2,5 dl tej
fél vaníliarúd
2/3 dl cukor
3 tojássárgája
2,5 ek kukoricakeményítő
1 ek vaj

Összeállításhoz:

6 dl tejszín
2 dl eperlekvár
500 g eper
fehér csokoládé

3 megjegyzés:

tejszínhab írta...

Szia Lucilla! Nagyon tetszik a svéd vonulat a blogodban! Fél évet volt szerencsém kint tölteni Svédországban ösztöndíjjal, azóta se lehet leállítani az élménybeszámolókkal :) Nem ismered véletlenül a klasszikus dammsugare/punsch roll receptet? Szívesen elkészíteném nosztalgiából! Üdv! Tejszínhab

lucillaposta írta...

Szia,
igen, van punchrule receptem, de most épp nincs velem, de ígérem, hogy publikálok majd olyat is, vagy ha sürgős, akkor írj egy mélt és elküldöm neked.

tejszínhab írta...

szia,
ráér ám, akkor majd várom a postot! köszi! :)