2009. január 4., vasárnap

Vörösáfonyás torta


Most, hogy közel két hónapja itt vagyunk, már nagyon érett, hogy süssek végre valamilyen áfonyás süteményt. Nigella borított vörös áfonyás tortája lett a befutó, már csak azért is, mert a süteményeskönyvének karácsonyi fejezetében szerepel a recept, ami erősen aktuálissá tette.

A sütemény tetejével kezdjük, ehhez veszek 50 gr olvasztott vajat, ebbe teszek 150 gr cukrot (soknak hangzik, de az áfonyához kell ennyi, ráadásul a cukor egy része karamellizálódik a sütés során, ami kifejezetten kellemes az áfonyával együtt), majd 175 gr áfonyát és egy alacsony tortaformába helyeztem a gyümölcskeveréket. A tésztához 125 gr lisztet, egy csapott teáskanál sütőport, csipetnyi sót, 1 teáskanál fahéjat, 2 tojást, 125 gr puha vajat, 125 gr cukrot géppel kikevertem. A masszát a gyümölcsre tettem, túl sokat nem érdemes vacakolni a tészta elosztásával, a sütés első szakaszában magától szépen kifekszik. A tortaformát egy a sütőben már forróra hevült sütőlemezre tettem (ez segít a cukros gyümölcs karamellizálásában), majd 180 fokon körülbelül 30 percig sütöttem. A sütőből kivéve egy tányért helyeztem a süteményre és egy gyors mozdulattal kifordítottam a formából. A gyümölcs és a karamell egy része beleragad a formába, érdemes ezért valakit magunk mellett tartani, aki a benne maradó részeket gyorsan kikanalazza kóstolóként.

Forrón a legfinomabb, némi vaníliafagylaltal megtoldva. Igen gyorsan fogy. És mivel gyorsan is készül, azt hiszem, gyakori vendég lesz nálunk.

Nincsenek megjegyzések: