2010. június 18., péntek

Arraksbollar

Minap a Systembolagetben jártam, hogy hites uramat némi borral ellássam. Ez a svéd italbolt, mivel az alkoholforgalmazás szigorúan állami monopólium, 3 % feletti alkoholtartalommal rendelkező ital csak itt, vagy a vendéglátóipari egységekben kapható, nem olcsón persze. Azért van abban valami profán, ahogy az ember lánya babakocsit tologat egy édesen alvó gyerekkel a kizárólag szeszes italokkal megrakott gondolák között, hát még ha ez a babakocsi hosszasabban elidőzik a tömény szeszes szekcióban ... Mert hogy ha már ott voltam, akkor beszereztem valamit magamnak is. Mármint persze nem közvetlen fogyasztásra, én az alkoholtól azonnal eldőlök, mint egy liszteszsák, viszont a sütemények ízesítésére szánt szeszek felettébb érdekelnek. Most épp arrakot szereztem be, sok helyi édességnek, például a méltán híres és népszerű punschrulle-nak (dammsugare) is ez az ízesítője. Én első körben arraksbollar-t, azaz arrakos golyóbisokat gondoltam belőle készíteni. És ha már gondoltam, akkor így is lett. Több receptet gyúrtam össze, egyrészt a már említett Baka magazin receptjét, másrészt az ICA szakácskönyvem némileg eltérő receptjét ötvöztem. A golyók előállítása igen egyszerű, mindössze egy késes aprító kell hozzá, sütni nem kell.

Az aprítóba kimértem a hozzávalókat: 150 gramm kekszet (itt lehet bármilyen süteménymaradék, például brownie is, ilyen esetben kihagynám a kakaóport, nálam egy teljes kiőrlésű lisztből készült sima keksz volt), 80 gramm vajat, egy evőkanál kakaóport, egy evőkanál porcukrot, egy fél teáskanál vaníliaőrleményt és egy evőkanál arrakot, majd addig zúztam a kekszeket, amíg egynemű masszát nem kaptam. Amit aztán jól beraktam a hűtőbe, hogy kicsit keményedjen. Némi hűlés után golyókat formáltam, amiket ismét hidegre tettem.

100 gramm csokoládét megolvasztottam, majd belemártottam a golyókat, mindegyik tetejére egy fél diót tettem. Elvileg nem igényel hűtést, én azért a hűtőben tároltam fogyasztásig.

Alapanyagok:

150 gr keksz, süteménymaradék
80 gr vaj
1 ek porcukor
1 ek kakaópor
1 ek arrak
fél tk vaníliaőrlemény
100 gr étcsokoládé (jó minőségű)

Nincsenek megjegyzések: