
Az alaptésztához 200 gramm vajat, 4 dl lisztet, 1 dl krumplilisztet (ehelyett lehet nyugodtan keményítőt használni), 1,5 dl cukrot, 1 teáskanálnyi sütőport összedolgoztam géppel, a morzsás állagú tésztát két részre osztottam. Az egyik felébe 3 evőkanál kakaót, a másik felébe egy fél teáskanálnyi vaníliaőrleményt tettem, majd mind a két tésztát kidolgoztam. A tésztákat egy órára hűvösre tettem.
A tésztákból ezek után négyféle kekszet gyártottam:
- A kakaós tészta egy részéből gombócokat formáltam és hámozott mandulát nyomtam bele.
- Egy másik részéből a kakaós tésztának szintén gombócokat formáltam és villával benyomtam a tetejét.
- A vaníliás tészta egy részéből gombócokat formáltam, az ujjammal benyomtam a közepüket, a lyukba pedig málnalekvárt töltöttem.
- A tészták maradékából pedig 2-2 rudat sodortam, egy kakaós és egy vaníliás rudat egymás mellé raktam, a kakaós rúdra egy vaníliásat, a vaníliásra egy kakaóst tettem, némiképp összenyomogattam őket, majd éles késsel egy cm vastag korongokat vágtam belőle.
A kekszeket sütőpapírral bélelt tepsin 180 fokon sütöttem ki, nagyjából 10-12 perc alatt.
Alapanyagok:
200 gr vaj
4 dl liszt
1 dl burgonyaliszt (keményítő)
1,5 dl cukor
1 tk sütőpor
3 ek kakaópor (cukrozatlan)
fél tk vaníliaőrlemény
hámozott mandula
málnalekvár
1 megjegyzés:
Lucilla, dobj nekem légy szíves egy e-mailt a nemisbeka@yahoo.com-ra, nem találok hozzád e-mailcímet. Köszi!
Megjegyzés küldése