2010. január 15., péntek

Bagett levainnal és kovásszal


A levain utolsó részét egy újabb bagett recept kipróbálása során használtam el, bár be kell valljam, az egész levainos hercehurcát e miatt a recept miatt csináltam végig. Mert hogy Jan Hedh-nek van egy kovászos-levainos bagettje. És természetesen nem kellett csalódnom, nagyon jó kis kenyér lett ebből is, bár ha frissen akarjuk fogyasztani, akkor a korábbi recept jobb, viszont ez a tészta másnap is tartja a ropogósságát, és fagyasztani is nagyon jól lehet.

Vettem 500 gramm vizet, 9 gramm élesztőt feloldottam benne, hozzáadtam 100 gramm levaint és 100 gramm kovászt, 400 gramm kenyérlisztet és 13 percig dagasztottam alacsony fokozaton. Ezt követően hozzáraktam 18 gramm sót, és emelt fokozaton újabb 7 percig dagasztottam. Ezt követően a szokásos mód szerint olajozott, zárható műanyag edénybe került a tészta egy órára.

A kelést követően a tésztát darabokra vágtam (nekem 4 db lett, de lehet több is, kevesebb is), és háromba hajtottam, majd konyharuha alatt pihent a tészta újabb 30 percet. Ezután rudakat sodortban belőlük és bagett formába tettem (ennek hiányában összecsípett konyharuhával lehet elválasztva, de egymáshoz tolva keleszteni a tésztát, lényeg, hogy kelés közben ne széjjel, hanem felfele keljenek), és ismét kelni hagytam, ezúttal a duplájára, ami kb. 75 percet vesz igénybe.

Közben begyújtottam a sütőt, 250 fokra, majd a bagetteket előmelegített kőre dobtam és jó pirosra sütöttem némi belocsolt víz társaságában. Érdemes pár perc múlva levenni egy kicsit a sütő hőmérsékletét, mondjuk 200 fokra, majd kb. 10 perc múlva az ajtót is kinyitni, hogy a gőz távozhasson.

Alapanyagok:

500 gramm víz
9 gramm élesztő
100 gramm levain
100 gramm kovász
400 gramm kenyérliszt
18 gramm só

2 megjegyzés:

KryaSpirit írta...

Szia! Most találtam rá a blogodra és mondhatom nagy élmény volt olvasni a receptjeidet. Gyönyörű kenyereket sütsz és az édes kelttésztáid között is találtam sok olyat, amit ki fogok próbálni! Máris beteszlek a kedvenceim közé! Üdv!

lucillaposta írta...

Örülök, hogy tetszik a blogom, igyekszem minél több finomság receptjét közzétenni :-) Számolj be majd, hogy hogyan sikerültek a péksütik, kíváncsi vagyok, hogy magyar alapanyagokra is működnek-e a receptek (néhányat próbáltam, nem volt velük gond, de az összeset nem)!